Családtagként tekint az angliai Newby-család Beakyre, azaz Csőrire. A 180 centi magasra nőtt emu fiókakora óta a családnál van, együtt nőtt fel Newbyék hat gyerekével. Hosszú ideig bejáratos volt a házba a jámbor, ám mozgékony állat, de az emupiszok és a berendezés leamortizálása miatt kitiltották onnan.

Már az sem kis vállalkozás manapság, ha az ember hat gyermeket nemz a világra, és felneveli őket. De az angliai Newby-család túltett mindezen: hetedik gyermekükként egy emut tartanak otthon.

 Az országos tisztifőorvos III. fokú hőségriadót adott ki július 8-tól kezdve, s azóta, ha ingadozó mértékben is, egyfolytában tart a kegyetlen meleg.

 Megdőlt a budapesti, majd az országos napi melegrekord. Július 9-én, szombaton az 1927-ben Szegeden mért 37,8 foknál magasabb, 37,9-es értéket mértek. Vasárnap délutánra még rosszabb lett a helyzet. Újpesten volt az országban a legmelegebb, 38,5 fok. (Az eddigi csúcsot, 37,8 Celsiust 72 évvel ezelőtt, Szegeden regisztrálták.) A napon pedig jóval 40 fölé kúszott a hőmérőben a jelzőfolyadék.

 Talán a méretek miatt nem minden olvasható jól...

Szóval: BBME telephely, 1035 Bp. raktár u. 52.

Tárgyi felajánlásokat és segítőket is várnak, jelentkezni az ellancs@gmail.com mailen, illetve a 06-20-978-43-45-ös telefonszámon lehet.

SOK SIKERT!!!

A tavaszi nap nyári hőségbe borult. Azt mondták: júniusba elég vóna ilyen meleg. A vad­gesztenyefák kövér virága pompázatosan dagadt a zöld levelek közt s a nap ragyogott a szerelmeskedők körül. A méhek is kijöttek s dúsan döngték körül a virágokat; a ház előtt, ahol láb nem járt, a gyom úgy burjánzott, kitárt kis karokkal a nap felé, mint a gyerek, aki nem birt az egészségével s tapsikolva döcögött másféléves kövér lábacskáin mezítláb a forró porban s minduntalan felbukott, ahogy a Bodri szőrébe kapkodott.

Fű, fa, virág, gyerek, állat mind boldogan ujjongott a korai boldogságban.

Tegnap történt,  május 10-én….A veresi medveotthon területén, a zárt kifutójukban, holtan találtak 2 farkast. A boncolás kiderítette, hogy kiskaliberű lövedék végzett velük...

Mint az otthon alapítványának kuratóriumi elnöke,  tudom, hogy sok egyszerű, sokszor nehéz körülmények közt élő ember igyekszik adományokkal, vagy más módon hozzájárulni, hogy az állataink jó körülmények között legyenek, s fejleszthessük a területet.

Tudom, hogy mi, állatvédők, sokszor mennyit küzdünk egy magára hagyott, elárvult hörcsög, vagy patkány jobb sorsáért, mert védjük a kiszolgáltatottat, a ránkszorulót, és tiszteljük az életet.

Általánosan elmondható, hogy azt a lovat, amelyiket nap mint nap lovagolunk vagy fogatolunk, azt nap mint nap illik ápolni is. Pontosabban nem csak illik, de szükségszerű is, hiszen a munkában a ló megizzad, és a szerszám alatt, legyen az nyereg vagy hám, a szőr letapadva, összeragadva szárad meg, itt ugyanis a munka közben sokkal kevésbé szellőzik a bőr, és sokkal jobban izzad, mint egyéb testrészeken.

Ennek következtében, ha a következő használat előtt ezeket a bőrfelületeket nem ápoljuk megfelelően, és az összetapadt, leragadt szőrre nyergelünk például, akkor szinte biztos, hogy nyeregtörés lesz a következmény, ami hetekre kivonja a lovat a "forgalomból", amellett gyógykezelni is kell.

A Dunántúl délnyugati részének meglehetősen heterogén lófajtája volt. Tulajdonképpen a „noricum” hidegvérű csoportjánál legkeletibb tagja, melyet a szomszédos Ausztria (Murinsulaner) Horvátország, és a Muraköz Dráva tájék vidékén tenyésztettek. Vas, Zala és Tolna megyében is igen elterjedt volt. Tájváltozata a pinkafői ló. A század elején pinzgaui, percheron, ardenni és norfolk mének is fedeztek a különböző magyar melegvérű méneken kívül a muraközi fajta körzetében, érthető tehát hogy nem tudott konszolidálódni a fajta.